2006. február 25., szombat

PARKOLÁS III. - Nem tagadható, hogy szűkebb helyen a megfelelő parkolás ügyességet és gyakorlatot tételez fel. Ez a probléma nemcsak parkírozásnál merül fel, hanem a fokozódó forgalmi sűrűségű, mindinkább zsúfolt városi forgalomban is. Itt a legkisebb szabad helyet is fel kell használni, hogy keresztül jussunk

13:44 | warbiburgi

PARKOLÁS II. - Normális parkolásnál is gyakran fordulnak elő nehézségek a kocsi szűk helyre való beállítása esetén. Ezért röviden leírjuk, hogyan vezessük kocsinkat két jármű közötti parkolóhelyre: 1. pontosan párhuzamosan álljunk az elöl levő kocsi mellé ; 2. a kormánykereket jobbra forgatjuk és lassan hátra megyünk az üres helyre ; 3. ha kocsink mellső lökhárítója az előttünk parkoló kocsi hátsó lökhárítójával kb. egy magasságba jut, a kormánykereket teljesen balra forgtajuk, és tovább megyünk hátra, területünk széléig ; 4. a kormánykerék jobbrahajtása után annyit megyünk előre, hogy a kocsink a parkírozóhelyünk közepén - elülső széléhez közel - álljon. A vezető tudásáról tesz tanúbizonyságot, ha a jobb oldali kerekeket milliméter pontossággal egészen a peremig vezeti, de helyesebb kis hézagot hagyni, hogy a gumiabroncsok oldalát ne dörzsöljük a kemény szegélykő élén. Egyébként a kormányszerkezet sem veszi jó néven, ha közvetlenül a szegélykőnél állva, parkírozó helyünk elhagyásakor erővel kell a kormányt elforgatnunk.

13:41 | warbiburgi

PARKOLÁS (a kedvenc fejezet) - A leállított kocsiban elvileg - akár őrzött, akár szabad helyen - soha ne hevertessük szabadon értéktárgyainkat (fényképezőgép, fénymérő vagy távcső), mert így az enyveskezűek számára csalétket képeznek. Hogy az összes ablakot fel kell hajtanunk és az ajtókat bezárnunk, az magától értetődik. Ha a forró nyári napon néhány óra múlva visszatérünk tűző napon leállított kocsinkoz, felnyitáskor olyan erős hőség csap meg, amelytől a trópusokon edzett vezető is visszariadna. Ekkor mind a négy ajtót kinyitjuk, és induláskor valamennyi oldalsó ablakot lehúzzuk, hogy mielőbb normális állapotokat teremtsünk. Tolótető esetén - amelyet ütközésig nyitunk - ez ugyancsak hamar bekövetkezik.

12:55 | warbiburgi

2006. február 21., kedd

Azt hiszem, illene néhány méltató szóval említést tenni a szerzőről. Szóval Horst Ihlingnek köszönhetjük az Ich fahre einen Wartburg (magyar fordítása: Így gondozd a Wartburgodat) című könyv létezését. Ihling bácsiról tudni kell, hogy mindig szívből írt, és szívének középpontjában a Wartburg állt. De persze más könyvei is megjelentek, úgy mint az Autoland Thüringen Gestern und Heute ; Autos aus Eisenach vom Wartburg zum Opel ; IFA Wartburg Wie helfe ich mir selbst? ; Ratgeber Wartburg Fahrzeughandhabung und Pflege.. ; Skoda 105 120 Wie helfe ich mir selbst? ; Wartburg Wie helfe ich mir selbst? ; Wie helfe ich mir selbst? Wartburg 5 Auflage gutes Exemplar .

11:20 | warbiburgi

VEZETÉS ÉJJEL Normális körülmények között az éjszakát alvásra és nem autókázásra fordítjuk, ezért természetszerűleg következik az elfáradás. Ennek leküzdésére igen sokféle módszer ismeretes, a feketekávétól a legkülönbözőbb módon hatnak, és használatuk igen kétes értékű. Sok vezető erős dohányzással, mások az éppen figyelmet igénylő erős hajtással vagy hangos rádiózással igyekeznek legyőzni a fáradtságot. (Utóbbiaknál azonban nem szabad annak megesnie, ami évekkel ezelőtt az USA Alabama államában megtörtént. Ugyanis egy szórakoztató adás alkalmával a hallgatókat felszólították, hogy hunyják be a szemüket és közöljék nyakkendőjük színét. Ebben a pillanatban kereken két tucat baleset történt!) Én a hosszú éjjeli autóutak esetén a fáradtság leküzdésére legjobb eredményt úgy értem el, hogy a kocsimból kiszálltam és egy darabig toltam. Ekkor erőlködés közben vegyünk mély lélegzeteket, így bőségesebb lesz az oxigénfelvétel, ami azután megint jó ideig segít rajtunk. Éjjeli vezetésnél a legnagyobb veszély akkor jelentkezik, amikor a túlságosan fáradt vezető az autóutat szegélyező bokrokban és fákban a legkülönbözőbb mozgó alakokat véli látni. Ilyenkor azonnal le kell állítanunk a kocsit és alvási szünetet kell beiktatnunk! Sok vezető már rövid ideig tartó szundítás után is olyan friss, hogy nyugodtan tovább hajthat. Ha a pihenő miatt kétórás időveszteség is áll be, ez a késés igen csekély, ha összehasonlítjuk több hetes vagy hónapos kórházi tartózkodással, ami a kormány melletti elalvás következménye lehet.

10:55 | warbiburgi

MÁS AUTÓT VEZETNI - ÉS MÁS HAJTANI ....A nagy fogyasztás tartományának határolása céljából egyes személygépkocsitípusok gázpedálja a pedálút kétharmada után határozottan érezhető ellenállást mutat. Ez figyelmezteti az "ólomlábú" vezetőket is arra a pénzre, amely most a kipufogón át fillérenként elvész. Azok számára, akik nem rendelkeznek finoman érző lábbal, mint hatásos segédeszközt ajánljuk gumiütköző használatát, amelyet a gázpedál mellett jobbra a szőnyegre erősítünk ... Amint láthatjuk más a vezetés és más a hajtás! Vonatkozik ez mind a körültekintő, mind a gazdaságos és kíméletes vezetésre, a legkedvezőbb és leghatásosabb fordulatszám és sebességtartományok messzemenő kihasználásval. Miután az autósok legnagyobb része e mesteri tudást a vezetésben több-kevesebb fáradtsággal elsajátítja, kerül sor arra, hogy teljesítményben és biztonságban elérhesse az optimumot.

10:27 | warbiburgi

2006. február 19., vasárnap

VEZETÉS KÖDBEN A sűrű köd különösen ősszel és időközönként télen is néha alaposan az autósok idegeire megy. Akinek ilyen körülmények mellett nem kell feltétlenül utaznia, legjobban teszi, ha otthon marad. Aki azonban hivatalánál fogva van a kormányhoz kötve, vagy akit útközben ér ilyen helyzet, az vigasztalódjék azzal, hogy a Rallye-vezetőknek jóval nehezebb a dolguk, amikor nemcsak órákon át kell a "mosókonyha gőzében" vergődniük, hanem mellette még előírt időre is kell vezetniük. Miután a ködöt különféle sűrűségben és minőségben fokozatokban ismerjük, a vezetési módot a mindekori viszonyhoz kell szabnunk...Egyébként ilyen közepesen sűrű ködben Wartburg-kocsinkkal jóval lassabban hajtunk, mint egyébként, hogy azáltal is lehetőleg elkerüljük az esetleg adódó kritikus helyzeteket. Rendkívül nehézzé válik a ködben való vezetés, ha olyan "mosókonyhába" jutunk, mint pl. a hírhedt londoni köd, amely gyakran teljesen megbénítja a forgalmat a sokmilliós városban. Ilyen helyzetben a legjobb ködlámpák sem segítenek már. A kellékipar részéről gyárott és a kereskedelemben eddig ajánlott, ún. ködfényszórók kevésbé sűrű ködben sem váltak be. Mutatós sárga üvegük ellenére csekély mértékben javítják a látási viszonyokat...Ködben való hosszabb utazás közben tanácsos a szélvédő üveg időnkénti letörlése szivaccsal vagy a törlő bekapcsolásával, miután az üvegen különösen sok ködpára csapódik le, és kilátásunkat igen rontja.

18:10 | warbiburgi

ÚTKÖZBEN A WARTBURGGAL HELYESEN ÜLNI - JÓL VEZETNI A Wartburg kormányzásánál a karokat ne hajlítsuk be túlságosan. Ülésünket úgy kell beállítanunk, hogy kényelmesen és biztonságosan üljünk, és karunkat a kormánykerékhez könnyedén, tompaszögben tartsuk. A lábaknak is jól esik, ha kissé jobban ki vannak nyújtva, és a combok a teljes ülésre támaszkodnak. A kormánykerékhez közel szorulva jó kilátásunk lehet, miután az oszlopok a kilátást nem korlátozzák oly erősen, viszont kényelmetlen helyzetben igen gyorsan kifáradunk. Ha egy autó típusról másikra, pl. Trabantról Wartburgra szállunk át, először az új látási és ülési viszonyokat, továbbá a teljesen más futást kell megszoknunk. Egy új Wartburggal úgy vagyunk, mint egy új lakással: először be kell rendeznünk és minden részletével meg kell ismerkednünk. Az autónál az első az ülés, melynek hozzánk illőnek kell lennie. Ha a kocsinkhoz való viszonyunk már meghitt, a jármű csekély szabálytalankodásait is először ülésben érezzük meg. Határozottan észrevesszük, ha a kocsi hátulja "puha" lesz, ha egy abroncs levegőt veszít, vagy ha az úttest simább. A kocsi használata során a párnázat bizonyos ülepedése következtében teknő képződik - a Standard kivitelnél ( a használt Ebro kiatt) már rövid időn belül -, miáltal a vezető és a kocsi közötti szoros kontaktus tovább javul. (...) Az új ülések igen jól megfelelnek az anatómiai követelményeknek, miután a háttámla az ágyék környékén erősen behúzódik, és így a teljes hátgerincet hatásosan megtámasztja. A Wartburg de Luxe típusnál a támlát még útközben is könnyen lehet állítani. Ha az autóban gyerekek is vannak, sohase foglaljanak helyet az elülső ülésen, még ha könyörögnek is ezért. Baleseti jelentésekből és statisztikákból kitűnik, hogy a vezető melletti ülés a legveszélyesebb. Különösen gyerekek számára a lehető legalkalmatlanabb ez a hely, mert a felnőtteknél jóval kevésbé tudnak az ellen védekezni, hogy hirtelen fékezéskor a szerelvényfalhoz és szélvédő üveghez csapódjanak, s ennek következtében gyakran súlyos sérülések fordulnak elő.

15:03 | warbiburgi

Wartburg Sport

14:33 | warbiburgi

Wartburg de Luxe

14:32 | warbiburgi

Wartburg Kombi

14:31 | warbiburgi

Wartburg Coupé

14:31 | warbiburgi

Wartburg Camping

14:30 | warbiburgi

(..azt, hogy a Wartburgnak kétütemű motorja van, az olvasó éppen olyan jól tudja, mint a hengerek számát...)

13:44 | warbiburgi

WARTBURG STANDARD-LIMOUSINE Az eisenachi járműprogram oszlopa mégis kezdettől fogva a Standard-Limousine, mely nagyfokú gazdaságosság mellett tágas belső teret és már sorozatgyártásban is igen változatos felszerelést nyújt. Az utóbbi az igen hatásos légfűtéssel kezdődik, és a ruhaakasztóknál, valamint a párnázott napellenzőkben elhelyezett kozmetikai tükörnél végődik.

13:39 | warbiburgi

WARTBURG-VÁLTOZATOK II. Már 1956-ban a Lipcsei Tavaszi Vásáron való megjelenésénél a Wartburgot Limousine, hátratolható tetővel rendelkező Limousine, Kabriolett és Kombi változatokban mutatták be. Kezdjük az első Wartburg-változattal, a Kabriolett-tel. A normális járműnek ez a különleges kiképzése előnyei következtében nagyon sok barátot szerzett, főleg a meleg évszakban, összecsukható tetejével és teljesen lesüllyeszthető első és hátsó oldalablakaival.

13:34 | warbiburgi

WARTBURG-VÁLTOZATOK A járművásárlás mindig a kiválasztással kezdődik. A kiválasztásnak - mint azt az előző fejeztben láttuk - a rendelkezésre álló eszközökhöz és a célszerűség elveihez kell igazodnia. Tehát nagy család részére nem fogunk sportkocsit vásárolni. Az eisenachi tervezők mindig azon fáradoztak, hogy ne aprózzák el erejüket állandóan újabb konstrukciók kialakításában, hanem a meglevő típusokat sokoldalúan és célirányosan továbbfejlesszék. Ezért a Wartburg - lényeges változtatások nélkül - a több éves sorozatgyártás során állandóan tovább fejlődött. Ez minden szempontból érett jármű kialakítására vezetett; és egyúttal jelentősen fokozta ennek a kedvelt járműnek haszálati és mindenekelőtt ismételt eladási értékét. A módosítások az egyes szerelvények és építési elemek átdologzásától egészen a fontos egységek olyan megváltoztatásáig terjednek, mely a felületes szemlélő számára gyakran rejtve marad.

13:21 | warbiburgi

AMIT TUDNUNK KELL A WARTBURGRÓL Szocialista fejlődésünk során kétségtelenül egyre többen lesznek, akik járművet tartanak vagy kívánnak szerezni. Az autózás iránt érdeklődők többsége a jármű tervezett beszerzésénél mindenekelőtt a kiválasztott vételárat mérlegeli, a folyamatosan fellépő üzemeltetési költségeket, vagyis a gazdaságosságot csupán többé-kevésbé, mellékesen veszi figyelembe. Bámulatos, hogy néha milyen tévesek az elképzelések a költségekről – eltekintve a tulajdonképpeni vásárlástól. Egyesek először a dohányzásról akarnak elszokni, majd arra gondolnak, hogy lemondanak valamennyi apró élvezetről. Aki erről az álláspontról kiindulva kívánja megoldani egy Wartburg tartását, annak azt tanácsoljuk, hogy először Trabanttal kezdje a kocsitartást. A Trabant mind a beszerzést, mind az üzemi költségeket tekintve sokkal olcsóbb, és tulajdonosát mégis mindenhová elviszi, ha nem is olyan gyorsan és kényelmese, mint a Wartburg. Egy dologggal előre tisztában kell lennünk: a Wartburg tényleges tartási költségei számos, egyénileg különböző bizonytalansági tényező miatt a gyakorlatban nem számíthatók ki fillérre pontosan... ( részlet a Vételár és üzemeltetési költségek fejezetből)

11:34 | warbiburgi

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!